Vasárnapi vásárnap

Vasárnapi vásárnap

         Emberek tömkelege vonaglik céltalanul a bevásárlóközpont szívében, s számítanak arra, hogy bárhol is lesz valami, amit olcsón és gyorsan meg tudnak venni. Mindenütt fénylő, aranyszínben pompázó, izzószálak lógnak. Az egyik leghíresebb és legtelítettebb bevásárlóközpont, egykori szökőkútja helyén most a rekordokat meghaladó, T-Mobile cég által díszített, tetőig érő zöld műfenyő díszeleg, pompás rózsaszínekben. Az igazat bevallva, nememnek nem a megfelelő nemes vonásokban díszeleg.

        Bandukolva a híresebbnél híresebb emberekről elnevezett utcákon át, bármerre tekintek, dugig megrakott boltok sorakoznak. Kétségbeesetten álltam meg a centrumban, majd néztem szerte, s szana, végül mély gondolkodásba zuhantam.

        Mit vegyek? Hol vegyek? Mennyiért vegyek?

A sűrű tömeget követve beléptem a heringpartiba, majd sodródtam velük. Miközben úsztam az árral, próbáltam szertenézni, hátha megtalálom az igazit.

        Pár perccel később felbukkant a felirat, „dm”, s máris eszembe jutott az ötlet, vegyek parfümöt.

Betértem hozzájuk, lehajoltam egy bevásárlókosárért, majd mikor felemeltem tekintetem, majdnem elejtettem. A pénztárak mögött hosszan kígyózó sorok nyúltak, én pedig tátott szájjal átkoztam az eget, illetve a karácsonyt. Mély lélegzetet vettem, végül feláldoztam magam. Megtettem az első lépést, és máris éreztem, innen ki nem szabadulok soha. Gyorsan fordultam hátra a kijárat felé, s mondtam magamnak: Még meggondolhatod magad!

        Sokáig tartó tétovázásom után, eljutottam a parfümkollekcióig.

Körül –belül félórája állhattam ott, mire végre közelebbről is megtekinthettem legalább csak az áraikat. Számtalan variáció sorakozott fel kínálatukból. Volt, ami eget rengető árakban járkált volt, ami pedig csak a földön mászkált. Természetesen én az utóbbi halmazban turkáltam.

Az árakat böngészve, azon imádkoztam, hogy legyen valamilyen TESCO gazdaságos parfüm, hátha tudok legalább venni egy hozzám közel álló árkategóriában. Természetesen nem volt.

        Végül huszonöt perc tétova szemezés után, megtaláltam az igazit. Victor Hugo Rue, mely egészen pofás áron mutatkozott be nekem, s egészen szimpatikus egyéniségnek tűnt.

        Oké, oké nagyon olcsó vagy, de szokják mondani, olcsó húsnak híg a leve.

        Levettem a TESZTER felirattal ellátott variánst, s kitéptem egy fehér illatfogó papírt. Reménykedtem, megfelel a darab. Fújtam egyet, majd szép lassan orromhoz emeltem.

Kellemes csalódás ért, hiszen az illat, melyet szagolhattam, finom volt. Fogtam s azzal a lendülettel, bevágtam kosaramba.

Nagy volt a fellángolás, örültem, végre megvan, amiért jöttem, majd szembesültem a szörnyű valósággal.

Megfeledkeztem a kígyózó sorokról.

Teljesen mindegy volt melyiket választom, hiszen mindkettőben, dugig telt, klimaxszos, vénszatyrok, díszelegtek, kapuzárás előtti, feszülős, párducmintás rucijukban.

        A sort túlélve, s a pénztárhoz érve megköszöntem a jóistennek, hogy úgy bírtam ki az idáig vezető utat, hogy nem szóltam be senkinek.

        - Jó estét! – szóltam rá a csöcsét kiengedő, fiatal, szemre való pénztáros csajra.

        - Jó estét? Ilyen öregnek nézek ki? – vágott vissza.

        - Szia. – javítottam ki magam.

        A termék egy Hunyadi Mátyásba került, én pedig megdobtam egy gróf Széchenyi Istvánnal.

Egy pár Bethlen Gábort dobott vissza.

        Mivel pasi vagyok természetesen, nem hagyhattam ki az ilyenkor hemzsegő plázacicusok fürkészését. Egyik jött a másik után. Némelyik párducmintás dresszben díszelgett cicit kidobva. Egyik kezén a táska vájt mély csíkot hajlatába, a másiknál meg ott lobogott az iPhone legújabb kiadása. Volt néhány aki, majdnem csak melltartóban flangált, vagy éppen ruhában, de bugyi nélkül.

        Végül megráztam fejem, s megpróbáltam gondolatim a karácsony felé tekerni.

        Összevetve, a végül háromórás vásárlás után hazaértem, majd becsomagoltam apukámnak szánt ajándékomat.