Bécs

Bécs

         Az éj sötét. Szemeim csukva hordom. Feszes virgácsaim vonaglanak a rideg, csípős éghajlati viszonyok között. A külvilág még alszik. A lámpák energiatakarékos üzemmódban pislognak. Az aluljáróban gőzölög leheletem. Bármerre nézek a boltok még Álomországban telelnek. Lépteim hangja csattognak talpam alatt.

Kifele jövet még sötétebbre borult, az álmos táj. Kocogó fogakkal, remegő végtagokkal tapostam az utat magam alatt.

A József Attila Színház – nekünk csak JASZ – előtt lesz a találkozó. A félhomályban kiszúrtam két ismerősnek tűnő embert. Miután kezdtek felém bandukolni, tudtam felismertek.

A két, szintén korán érkező személy, Bátor és Tamás volt.

Ők az évfolyamtársaim a Kassákban, de azért ennél még is csak többet jelentenek számomra. Jóban vagyok velük. Bírom őket.

-        Te a busz még nincs sehol? Már rég itt kellene lennie.

Fogadott a kérdés, kézfogásaink után.

-        Nem látom. De nem ártana, neki itt lennie előbb, mint nekünk. – válaszoltam.

        Az idő elütése az aluljáróban -, és némi várakozás után, végre megérkezett a – „GLOBUS” feliratú – turistabusz.

        Ezen isteni ajándék után, hol végre fűtés volt, megkezdődött a névsorolvasás. Szikora Bernadett hangosan ordítva – ráadásul egy mikrofonba – tette ezt meg. Természetesen mindenki ott volt helyén, ezután el is indultunk.

        A busz már javában megtette az út felét, s a sofőr – Id. Békési Gábor, az osztálytársam, s egyben legjobb barátom apukája – bejelentette, Győr előtt, hogy megállunk, s kiüríthetjük vízháztartásunkat.

        Természetesen hatalmas sorok kígyóztak a fizetős toalettek előtt, így a kedvemet elvéve, nem is tértem be.

        Folytatva utunkat elértünk a határt jelentő kapukhoz. A busz szélsebesen vágtatott, s hagyta el gyönyörű, magyar hazánkat.

        Alvásba próbáltam fogni, mikor a mellettem ülő személy, Balázsi Zsuzsanna, ezt megakadályozta bökdösődésével, illetve csikizésével.

        Az út felett, hatalmas táblákon virított a felirat: Wien, s repülték át buszunk tetejét.

        A hosszas – három és félórásút – után megérkeztünk a Westbahnhofra (ejtsd: wesztbánhof).

        Csoportokra szakadtunk szét, s indultunk merre szemünk látott. Egyre csak közeledett felénk a bejárat, melyen az alábbi felirat fogadott: Eingang (ejtsd: ájngáng).

A bejárat mellett, szemet kiszúró reklámtáblán a taglich (ejtsd: táglik) felirat, annak felolvasása után, hatalmas nevetést, és ordítozást váltott ki a csoportban.

        Odabent szebbnél szebb tárgyak, illetve fényfonalak díszelegtek, mik számat hosszas „ó”-zásra kényszerítették. Ámulatba ejtett, s ragadt el magával, az utunkba eső, U-Bahn (ejtsd: Ú bán), azaz a metró, s annak koncepciója.

Rögtön az U-Bahn Linie Drei (3), illetve a Linie Sechs (6) (vonal) termett előttünk. Egyiket akartam a másik után. Odavoltam értük.

        A mozgólépcsőn, a baloldalon állva, egyszer csak egy fiatal, német leányzó a vállamat ütögetve ejtett idegen kifejezéseket felém. Természetesen nem értettem, de segítséggel, arra célzott álljak a jobb oldalra.

        Utunk a Stephansdom (ejtsd: sztefanszdóm) felé vezetett, hova az U3 –as, metróval a Stephansplatz (ejtsd: sztefanszplacc) megálló választásával juthattunk el.

        Célpontba vettük a Schönbrunn (ejtsd: sönbrunn) kastélyt, melyet az U4 –es metróval tudtunk meglátogatni.

A karácsonyi vásár bódéi díszelegtek, zöld, ragyogó burkolatukban. Egyik a másiknál szebb, és jobb finomságokkal kínálkozott felénk.

        Betértünk az egyikhez, s beizzítottam német tudásom.

-        Hi! Ich möchte bitte eine heisse schokolade!

Azaz: Kérek egy forró csokit. Az eladó egy barátságos fehér, Schönbrunn felirattal -, illetve kastéllyal ellátott bögrében nyújtotta át.

-        Fünf euro. – mondta, 5 euró.

-        Danke schön! – köszöntem meg, s fordultam sarkon.

        Napunk további részében kóvályogtunk Bécs figyelemre méltó, és csodálatos látványosságaiban. A metró majdnem összes vonalát átjártuk.(Hatból, négyet.)

        A Mc Donald’s természetesen nem maradhatott ki.

        -   Ich möchte zwei Cheesburger. – hagyta el a számat, kívánkozva két sajtbi után.

Egy darab burger 1³⁰ volt. Az én kettő rendelésemnél összesen volt 2 euró. Nekem mindenféleképpen kedvezett, mert 60 euró centtel kevesebbet „dobtam” ki.

        Este visszatértünk a kezdőlapra, a Westbahnhofra.

        A csoport összeszedése után, mikor már mindenki a buszban volt, természetesen nem maradhatott el a névsorolvasás.

Megkértük Szikora Bernadett tanárnőt, most mellőzze a mikrofont.

        Már javában szeltük az utat, a ködös tájjal haverságban. A sofőr rendes volt, hiszen több, kedvezőbb helyen szállhattunk ki. Én a Nyugati pályaudvart választottam.

        Az egész napos sétálás, és vásárolgatás után jólesett egy meleg kakaó, és a pihe puha ágyamba való befekvés.