2012. december 21., péntek

Vasárnapi vásárnap

Vasárnapi vásárnap
         Emberek tömkelege vonaglik céltalanul a bevásárlóközpont szívében, s számítanak arra, hogy bárhol is lesz valami, amit olcsón és gyorsan meg tudnak venni. Mindenütt fénylő, aranyszínben pompázó, izzószálak lógnak. Az egyik leghíresebb és legtelítettebb bevásárlóközpont, egykori szökőkútja helyén most a rekordokat meghaladó, T-Mobile cég által díszített, tetőig érő zöld műfenyő díszeleg, pompás rózsaszínekben. Az igazat bevallva, nememnek nem a megfelelő nemes vonásokban díszeleg.
        Bandukolva a híresebbnél híresebb emberekről elnevezett utcákon át, bármerre tekintek, dugig megrakott boltok sorakoznak. Kétségbeesetten álltam meg a centrumban, majd néztem szerte, s szana, végül mély gondolkodásba zuhantam.
        Mit vegyek? Hol vegyek? Mennyiért vegyek?
A sűrű tömeget követve beléptem a heringpartiba, majd sodródtam velük. Miközben úsztam az árral, próbáltam szertenézni, hátha megtalálom az igazit.
        Pár perccel később felbukkant a felirat, „dm”, s máris eszembe jutott az ötlet, vegyek parfümöt.
Betértem hozzájuk, lehajoltam egy bevásárlókosárért, majd mikor felemeltem tekintetem, majdnem elejtettem. A pénztárak mögött hosszan kígyózó sorok nyúltak, én pedig tátott szájjal átkoztam az eget, illetve a karácsonyt. Mély lélegzetet vettem, végül feláldoztam magam. Megtettem az első lépést, és máris éreztem, innen ki nem szabadulok soha. Gyorsan fordultam hátra a kijárat felé, s mondtam magamnak: Még meggondolhatod magad!
        Sokáig tartó tétovázásom után, eljutottam a parfümkollekcióig.
Körül –belül félórája állhattam ott, mire végre közelebbről is megtekinthettem legalább csak az áraikat. Számtalan variáció sorakozott fel kínálatukból. Volt, ami eget rengető árakban járkált volt, ami pedig csak a földön mászkált. Természetesen én az utóbbi halmazban turkáltam.
Az árakat böngészve, azon imádkoztam, hogy legyen valamilyen TESCO gazdaságos parfüm, hátha tudok legalább venni egy hozzám közel álló árkategóriában. Természetesen nem volt.
        Végül huszonöt perc tétova szemezés után, megtaláltam az igazit. Victor Hugo Rue, mely egészen pofás áron mutatkozott be nekem, s egészen szimpatikus egyéniségnek tűnt.
        Oké, oké nagyon olcsó vagy, de szokják mondani, olcsó húsnak híg a leve.
        Levettem a TESZTER felirattal ellátott variánst, s kitéptem egy fehér illatfogó papírt. Reménykedtem, megfelel a darab. Fújtam egyet, majd szép lassan orromhoz emeltem.
Kellemes csalódás ért, hiszen az illat, melyet szagolhattam, finom volt. Fogtam s azzal a lendülettel, bevágtam kosaramba.
Nagy volt a fellángolás, örültem, végre megvan, amiért jöttem, majd szembesültem a szörnyű valósággal.
Megfeledkeztem a kígyózó sorokról.
Teljesen mindegy volt melyiket választom, hiszen mindkettőben, dugig telt, klimaxszos, vénszatyrok, díszelegtek, kapuzárás előtti, feszülős, párducmintás rucijukban.
        A sort túlélve, s a pénztárhoz érve megköszöntem a jóistennek, hogy úgy bírtam ki az idáig vezető utat, hogy nem szóltam be senkinek.
        - Jó estét! – szóltam rá a csöcsét kiengedő, fiatal, szemre való pénztáros csajra.
        - Jó estét? Ilyen öregnek nézek ki? – vágott vissza.
        - Szia. – javítottam ki magam.
        A termék egy Hunyadi Mátyásba került, én pedig megdobtam egy gróf Széchenyi Istvánnal.
Egy pár Bethlen Gábort dobott vissza.
        Mivel pasi vagyok természetesen, nem hagyhattam ki az ilyenkor hemzsegő plázacicusok fürkészését. Egyik jött a másik után. Némelyik párducmintás dresszben díszelgett cicit kidobva. Egyik kezén a táska vájt mély csíkot hajlatába, a másiknál meg ott lobogott az iPhone legújabb kiadása. Volt néhány aki, majdnem csak melltartóban flangált, vagy éppen ruhában, de bugyi nélkül.
        Végül megráztam fejem, s megpróbáltam gondolatim a karácsony felé tekerni.
        Összevetve, a végül háromórás vásárlás után hazaértem, majd becsomagoltam apukámnak szánt ajándékomat. 

2012. december 16., vasárnap

Bécs

Bécs

         Az éj sötét. Szemeim csukva hordom. Feszes virgácsaim vonaglanak a rideg, csípős éghajlati viszonyok között. A külvilág még alszik. A lámpák energiatakarékos üzemmódban pislognak. Az aluljáróban gőzölög leheletem. Bármerre nézek a boltok még Álomországban telelnek. Lépteim hangja csattognak talpam alatt.
Kifele jövet még sötétebbre borult, az álmos táj. Kocogó fogakkal, remegő végtagokkal tapostam az utat magam alatt.
A József Attila Színház – nekünk csak JASZ – előtt lesz a találkozó. A félhomályban kiszúrtam két ismerősnek tűnő embert. Miután kezdtek felém bandukolni, tudtam felismertek.
A két, szintén korán érkező személy, Bátor és Tamás volt.
Ők az évfolyamtársaim a Kassákban, de azért ennél még is csak többet jelentenek számomra. Jóban vagyok velük. Bírom őket.
-        Te a busz még nincs sehol? Már rég itt kellene lennie.
Fogadott a kérdés, kézfogásaink után.
-        Nem látom. De nem ártana, neki itt lennie előbb, mint nekünk. – válaszoltam.
        Az idő elütése az aluljáróban -, és némi várakozás után, végre megérkezett a – „GLOBUS” feliratú – turistabusz.
        Ezen isteni ajándék után, hol végre fűtés volt, megkezdődött a névsorolvasás. Szikora Bernadett hangosan ordítva – ráadásul egy mikrofonba – tette ezt meg. Természetesen mindenki ott volt helyén, ezután el is indultunk.
        A busz már javában megtette az út felét, s a sofőr – Id. Békési Gábor, az osztálytársam, s egyben legjobb barátom apukája – bejelentette, Győr előtt, hogy megállunk, s kiüríthetjük vízháztartásunkat.
        Természetesen hatalmas sorok kígyóztak a fizetős toalettek előtt, így a kedvemet elvéve, nem is tértem be.
        Folytatva utunkat elértünk a határt jelentő kapukhoz. A busz szélsebesen vágtatott, s hagyta el gyönyörű, magyar hazánkat.
        Alvásba próbáltam fogni, mikor a mellettem ülő személy, Balázsi Zsuzsanna, ezt megakadályozta bökdösődésével, illetve csikizésével.
        Az út felett, hatalmas táblákon virított a felirat: Wien, s repülték át buszunk tetejét.
        A hosszas – három és félórásút – után megérkeztünk a Westbahnhofra (ejtsd: wesztbánhof).
        Csoportokra szakadtunk szét, s indultunk merre szemünk látott. Egyre csak közeledett felénk a bejárat, melyen az alábbi felirat fogadott: Eingang (ejtsd: ájngáng).
A bejárat mellett, szemet kiszúró reklámtáblán a taglich (ejtsd: táglik) felirat, annak felolvasása után, hatalmas nevetést, és ordítozást váltott ki a csoportban.
        Odabent szebbnél szebb tárgyak, illetve fényfonalak díszelegtek, mik számat hosszas „ó”-zásra kényszerítették. Ámulatba ejtett, s ragadt el magával, az utunkba eső, U-Bahn (ejtsd: Ú bán), azaz a metró, s annak koncepciója.
Rögtön az U-Bahn Linie Drei (3), illetve a Linie Sechs (6) (vonal) termett előttünk. Egyiket akartam a másik után. Odavoltam értük.
        A mozgólépcsőn, a baloldalon állva, egyszer csak egy fiatal, német leányzó a vállamat ütögetve ejtett idegen kifejezéseket felém. Természetesen nem értettem, de segítséggel, arra célzott álljak a jobb oldalra.
        Utunk a Stephansdom (ejtsd: sztefanszdóm) felé vezetett, hova az U3 –as, metróval a Stephansplatz (ejtsd: sztefanszplacc) megálló választásával juthattunk el.
        Célpontba vettük a Schönbrunn (ejtsd: sönbrunn) kastélyt, melyet az U4 –es metróval tudtunk meglátogatni.
A karácsonyi vásár bódéi díszelegtek, zöld, ragyogó burkolatukban. Egyik a másiknál szebb, és jobb finomságokkal kínálkozott felénk.
        Betértünk az egyikhez, s beizzítottam német tudásom.
-        Hi! Ich möchte bitte eine heisse schokolade!
Azaz: Kérek egy forró csokit. Az eladó egy barátságos fehér, Schönbrunn felirattal -, illetve kastéllyal ellátott bögrében nyújtotta át.
-        Fünf euro. – mondta, 5 euró.
-        Danke schön! – köszöntem meg, s fordultam sarkon.
        Napunk további részében kóvályogtunk Bécs figyelemre méltó, és csodálatos látványosságaiban. A metró majdnem összes vonalát átjártuk.(Hatból, négyet.)
        A Mc Donald’s természetesen nem maradhatott ki.
        -   Ich möchte zwei Cheesburger. – hagyta el a számat, kívánkozva két sajtbi után.
Egy darab burger 130 volt. Az én kettő rendelésemnél összesen volt 2 euró. Nekem mindenféleképpen kedvezett, mert 60 euró centtel kevesebbet „dobtam” ki.
        Este visszatértünk a kezdőlapra, a Westbahnhofra.
        A csoport összeszedése után, mikor már mindenki a buszban volt, természetesen nem maradhatott el a névsorolvasás.
Megkértük Szikora Bernadett tanárnőt, most mellőzze a mikrofont.
        Már javában szeltük az utat, a ködös tájjal haverságban. A sofőr rendes volt, hiszen több, kedvezőbb helyen szállhattunk ki. Én a Nyugati pályaudvart választottam.
        Az egész napos sétálás, és vásárolgatás után jólesett egy meleg kakaó, és a pihe puha ágyamba való befekvés.


2012. december 2., vasárnap

Japáncseresznye

Japáncseresznye
Idillikus kedves tájban,
Hiroyasu úrnő egymagában.
Kontyba rakott átszúrt haja,
Éppen befonja, Ő maga.
Tavaszi virág, friss odor,
Mi orcámon végigsodor.
Előttem hullnak, rózsa ködben,
Cseresznyevirág esőben.
Előttem áll gyöngyorcájú úrnőm,
Hiroyasu Ő, kedves múltbarátnőm.
Finom illat prosperál körülötte,
Japáncseresznye virág mögötte.
Előttem, táncol rózsaködben,
Fehér szoknyája kering közben.
Hiroyasu, egyetlen nyíló múzsa,
Elfoszlik rólam régen adott rúzsa.
Elhervadt, antik sziromból nézem,
Miként virul, s ragyog nimfa mézem.
Elégikus hangulat uralkodik rajtam,
Hogy Hiroyasut veszni hagytam.
Orcájából vad eső, megállott,
Azóta Ő boldog, regenerálódott.
Hiroyasu esője, rám szállott,
S az óta el sem hervadott.

2012. december 1., szombat

Miklóskor

Miklóskor
         Napsugárfolyam ütközik át függönyömön. Száguldozik a porcsatában, s melegséggel tölti fel, éjszaka kihűlt szobám. Konyhánkból mézeskalács illat somfordál félig kitárt ajtómon át hozzám. A narancs és citrom aromával elegyedő kalácsnak íze járja át ajkaim, s légjárataim. Mélyre tágítom, s töltöm meg finomabbnál finomabb odorral tüdőm teljesét.
Feltámadásra kényszerít a sompolygó pomádéfelhő, s napsugárvetítő képernyőm elé állok.
Édesatyám odakünn lampionokat reptetve készül a télapó érkezésére. A szánkó már a hóban szaggatva, lépéseket csúszkál siblingem alatt.
Visszatekinték ablakomból, majd látok néhány piros pamutcsizmát, melyből apró Miklós csokoládék ékeskednek, s köszöntenek kedves mosolyukkal. Mellettük ékeskedik, a tréfa kedvéért néhány virgács, illetve számtalan gumiszaloncukor.
         A tél nem a kedvencem, a nyomasztó, csípő és hideg miatt, de a finom tényezők máris kedvet adnak e méla szakhoz.
Belépek simogató, szőrös mamuszomba s rajtam alvó pizsamámban lépkedésre készülök.
Fülig ékeskedő mosollyal sasszézom a lépcsőnk közt felaggatott csillogó karácsonyi szalagok közt. Egyik fényesebb, és szebb a másiknál. Valamely pirosan villogó díszinga a december hatodiki hangulatot erősíti meg bennem.
Utam közben egyre erősödik a mézeskalácsillat. Odalent már a 89.5 –ön is egy karácsonyi dal deríti vidámságra a reggeli hangulatot. Zenére forogva repkedtem lépcsőnkön végig, s ritmusra léptem be illatkonyhánkba.
Anyám üdvözélt, megöleltem s adtam egy puszit orcájára. Mikulás kalap ékeskedett rajta, s nevetgéltünk. Ráztunk egyet a reggel fonódó muzsikában, majd lépett be a hideg hózivatarból a ház ura, atyám. Megláttam s eredtem felé vígan lobogó, vörös hajammal, végül estem belé s átkaroltam. Hideg, havas teste meleget árasztott szívembe.
Apró vérem is betért ajtónkon, majd felkaptam, s keringőzésbe váltottunk.
         Anyánk ebédre intett bennünket s ültünk gyertyafényben izzó asztalunk köré. Finomabbnál finomabb étkek vándoroltak elénk. A főfogás, a csirketest pirított bőrrel, megfűszerezve fürdött köretében, s vigyázott a pürére.
Teli szájjal, s némán ebédeltünk. Hagytuk, hogy a dallamok beszéljenek.
         Mindenki végzett s tülkön ülve várta a mézeskalácsot.
Anyánk térített ki hitünkből s keserített el azzal, hogy várnunk kell pár napot, míg megpuhul. Közös „Ó” –zás hangzott el, majd boci szemek pislogtak anyánk felé.
Próbált velünk szót érteni, de nem bírt mohóságunkkal. Ropogott s morzsálódott a kalács fogaink alatt. Vágtuk az orcákat s nevetgéltünk, miközben anyánk gúnyolódott vélünk.
         Mikor befejeztük az étkezést felszaladtam, s kényelembe helyeztem magam. Megtelt gyomorral, félig nyitva tárt lelkem tükrével bambultam előre. Éreztem egyre nehezebbek szemem héjai. Egyre csak csukódott befelé, végül előszedtem jegyem, s elutaztam Álomországba…