Vékony dereka termő talajú völgyként vonalzódik melyen finom, puha ruha folyóként danol. A dombság, melyből rögtön kettő pihen, rajta, de inkább köztök triangulum feszeng. Tovább haladva hamvas, fehér, puha bőrén ismét domb mely velem szembe kong, s bu felejtő nótát mond. Vonzó külseje égető szerelemmel kényszerít a mélybe, melytől májvaszín görcsöt kap szemem, szám s micsodám. De ha zsupsz' behuppanok, földrengésbe kezd szép Szigetem, rajta Völgyem, Dombjaim s dobogó Láva kőzetem. Azt pedig nem akarhatom, így várom, míg magától nem válik képlékeny rétege, nyitott lelke tükrévé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése