Opa[1]
(1947
-2000)
Számat fülig vonva futok fel,
Omá[2]hoz,
lépcsőkön jutok el.
Nyíló csíraként szaladok át,
A folyóson én várom opát!
Kiscsibeként karja közé fon,
Csókot helyez nekem orcámon.
Pereg, pörög a papa velem,
Ajándékokat ad ma nekem.
Igaz, csekély, de hidd, többet ér,
Csak, mint annál, ki pénzel betér.
Édesség, cukor s vanília,
Falogat folyton família.
Betelni az ajkunk nem akar,
Végül az álmosság betakar.
Hozzá számtalan sok emlék fűz,
Velem a játékból sportot űz.
Magyarból kártyavár, vagy hatvanhat,
Érméje kacsómba pattanhat,
De ritkán, mert sosem hagy győzni,
Aztán leint, segítsek főzni.
Nénémnek mutatom írásom,
Ecsetelem mire én vágyom.
Fogadni azt se ő, se férje,
Kérem, legalább ő megértse.
Hullámzó tengert fejtegetni,
Mondják: menjek el festegetni.
Repül az idő, szárnyával száll,
De a kerék hirtelen megáll,
Az üde, friss nyár télbe váltott,
Fáknak levele, régen hullott.
Myocarditis[3] sújtotta őt,
Sok időn át ismét csak nőtt
Felépült, meggyógyult, s megint járt.
Velem az utcán újra mászkált.
Parányi voltam, csak borsószem,
Mindez tudtom nélkül, mögöttem,
Folyt, persze akkor nem érthettem.
Mit sem tudva, náluk csak ettem.
Növekedtem, az idő is szállt,
Szeretetük szívemben járkált.
Én rajzoltam, beszéltem vele,
Ismertem milyen a tenyere.
Életvonala hossza, vége,
Ez idejét sajnos elérte.
Vízesés szakadt ki szememből,
Vére, szeretete, szívemből.
Térdelve zuhantam anyával,
Orcánk, takartuk takaróval.
Mély darab esett ki belőlem,
Reszkettem, féltem remegtem.
***
Elvesztettem életem felét,
Remélem imám, eljut feléd.
Gondolok rád mindig, minden nap,
Hogy milyen erős, és gondos vagy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése