Nagy Márk
Felhajtóerőszak IV.
Artúr
Kezemben
a fénymásolt dolgozatokkal szeltem a folyosó kopott, koszos padlózatát. Még pár
másodperc és rám zúdítják a csengőt. Ha nem érek be addig, az osztály a
fejemhez vágja, hogy csak 2640 másodpercük lesz, a 2700 helyett.
Becsöngettek, de addigra már
mindenki előtt ott hevert a félelmetes felhajtóerő témakörben ékeskedő témazáró
dolgozat. Most már igazán ideje volt. Túl sokat áldoztunk a gyakorlásra,
ráadásul a múlt órán el is felejtettem őket behozni.
Kicsit legeltettem a szemem azokon a szenvedő fejeken,
amiket az én fondorlatos művem váltott ki. Jó érzés volt, ugyanakkor szar is,
mert tudtam, hogy tömény negyvenöt perc unalomban fogok lubickolni.
Kényelembe helyeztem magam.
Állam a tenyereimből kialakított teknőbe helyeztem, majd
tovább vizsgáltam az osztályt. Egy két gyerek a füzetéből próbált okos lenni,
egy másik a számológépébe rejtett cetliből akart remekelni, néhány pedig
leszarva engem kérdezte meg a szomszédját a megoldásokról. Mindegy is. Tök lényegtelen tantárgy… Aki akar, majd jön faktra, ott
majd a függvénytábla sem segít majd!
’Hé Lacika! Egy ideje tűröm, de most már sok lesz. Nem
azért adtam neked papírt, hogy kétszer osztályozzam le Dórát… - mondtam kissé
mérgesen, nem tűrve már a pofátlanságot.
Huszonöt perce már tapsolgatok, rágom a nyelvem és zenélgetek
a körmömmel a tanári asztalon. Meguntam, majd felálltam. Elkezdtem nézelődni az
okosságok között, néhány padban
majdnem szakadni kezdtem, de türtőztetni kell magam.
Járkálva a padsorok közt, a lehajtott fejű tömeg közül egy
kiemelkedett. Természetesen Liliána volt az. Ott ült könyökölve, unott, de
kétségbeesett fejjel. Segítséget kért a szemével.
Nem bírtam sokáig, néhány perc múlva arra sétáltam, majd
odaguggoltam.
’Miért nem ír? – érdeklődtem.
’Nem szeretem a fizikát… nem
megy. Nehéz. – szótlansága után, nyílt meg halkan.
’Függvénytábla, 132. oldal. Itt van minden képlet csak
helyettesítsen be! – segítettem neki.
Szinte a legnagyobb vadállathoz hasonló idegbetegséggel
tépte ki az ajtót az igazgató, majd megállt a tanári asztalnál s csak ennyit
mondott:
’Tanár úr! Óra után az irodámban! – majd kiviharzott és
azzal a lendülettel becsapta az ajtót.
