Anyukámról

Anyukámról

Elődöm keserves óráiban keltem életre,

Sötét burokból, fehérfény felé.

Mikor felkeltem, anyám megfogadta egy életre:

Támogat és kísér a jó út felé.

Egy szívből, kettőt,

Egy tüdőnek dupláját,

Egy lélekből, kettőt,

Egy életnek dupláját.

Ez az, amit ő, az én vénem teremtett.

Három fájdalmas trimeszterbe kerültem.

Értem minden bajt, fájdalmat eltemetett,

Én voltam a minden, de végül ezt mondta: kimerültem.

Nem csoda, hisz minden éjjel égtem.

Voltam árvíz, voltam tűzhányó.

Anyám a Föld, anyám a tűzoltó.

Az időmben is volt már objektív mi megállított,

Mi bezárt egy keretbe, életnek végéig.

Sokszor lennék inkább az, és élnék ott.

Míg talán csak el nem porladok.