Mondj valamit, ami jó volt ma.
Büszke vagyok magamra. Igazán úgy érzem, hogy túlszárnyalom magamat. Még mindig tart a náthám, de ma elvittem a kisfiamat csoportos korafejlesztésre, majd a bölcsődébe. Mindezek után természetesen (mármint másnak biztosan az) elmentem dolgozni is.
Gondolod, mindenkinek az?
Sokaknak igen. Akik engem körbevesznek, ők mindig azzal nyaggatnak, hogy betegen is dolgozni kell. Ne nyavalyogjak és bírni kell. Még talán a munkatársak is. Illetőleg látom rajtuk, hogy törött lábbal, és náthásan, esetleg lázasan is bejönnek.
Neked mi lenne a normális?
Őszintén? Aki beteg, az maradjon otthon. Ne fertőzze össze a többieket. Pihenjen és talán hamarabb gyógyul és mehet is vissza dolgozni. Értem én, hogy táppénz és kevesebb lesz a fizetés, de az az én bajom.
És most ki miatt viselkedsz másként?
Tulajdonképpen magam miatt. Azt hiszem igen. Ki akartam próbálni ezt az énemet is. És meg kell valljam egy ici-picit élvezem is. Nehézkes így lenni, dolgozni, jönni-menni... De ez a kis tompaság jólesik, amely ködként száll az agyam köré. Sőt! Így jobban megélem a napokat, az aznapi teendőket, és a pillanatokat a fiammal és a feleségemmel.
Történt valami érdekes még?
Ami azt illeti igen. Lehet, hogy a betegség tompasága okozta, de ma konfliktusba kevertem saját magamat. Pedig nagyon-nagyon ritkán teszem csak ezt. Valami zavart és azt megemlítettem két kolléganőmnek. Mondanom sem kell, hogy rögtön megtámadva érezték magukat, és szerintük én láttam rosszul a dolgokat. De hát úgy érzem, hogy erről szól a konfliktus.
Örülsz, hogy kiadhattad magadból?
Igen. Nem szándékos volt. Olyan, mintha nem is én irányítottam volna magam. Mintha egy joystickkal és szócsővel valaki távolról beszélt volna belőlem. De tudod, mit? Én nem bánom. Amiért felszólaltam, abban igazamat lelem. Szerintem ők többet éreztek ebből a vitából..., de ez már viszont tényleg nem az én gondom.
Akkor ez egy nagyon mozgalmas és tanulságos nap volt. Köszönöm neked a mait, Márk.
Én is köszönöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése