Egy író naplója, ha munkába áll

Nagy Márk
Egy író naplója, ha munkába áll

És érted elvan egésznap Arcocska (, akit nem nevezünk igazi nevén) úgy, hogy szart se csinál! Hogy lehet valaki ekkora egy lusta disznó? Törölgeti a képernyőcskéjét, ide-oda csoszog, hol eszik, hol iszik, s néha ide- oda megyeget.

Lemegyek a piacra! Mondja ő, és visszajön két óra múlva, majd megebédel, és mint, aki jól végezte dolgát elkezd telefonálni:

-          Igen, igen hallottam a hírről.

Persze.

Aha.

Igen.

Igen-igen.

De, hogy miért? Én ne…

Én nem is é…

(…)

Igen, hát, akkora egy pofátlan disznó.

Persze. És képzeld, erről jut eszembe a szomszéd akar olyat.

Mit, mit, mit? Hát disznót! Büdös, legyes, koszos szarságot a szomszéd… Könyörgöm, most mit fogok tenni? Ha a ruháim száradnak felveszik a disznószagot. Majd kinyírom őket, ne félj! Büdös ci****yok! Dögölnének meg!

És hasonló kaliberű témakörök repkedtek és vergődtek az iroda koszos, foltos büdös falain és töltötték be a teret undorító, mocskosságokkal, míg ki nem nyitottam az ablakot. Menekültek ki a szabadba és végre megtelt a szoba a metrók által kibocsátott zajjal, illetve az autók jóvoltából gáz és benzinszaggal.

Velem szemben ülne egy fazon, elnevezvén Pincsipali, de hát ő sincs az irodában. Hát miért is kéne itt lennie, mikor ez a munkahelye?

Pincsipaliról egy keveset:

Dagadt, őszülő vén disznó, aki valamilyen spirituális agyfaszban szenved, reggel megérkezik, megreggelizik és az egy órán át tartó tevékenysége után ő is elhagyja a tett helyszínét. Majd nagykegyesen három-négy, de akár öt óra múlva megérkezik, leteszi undorító sárga táskácskáját, majd kirohan a szobából (mert tényleg olyan kurva sok időt basztál el itt, hogy már rosszul vagy a teremben levő dolgok szagától is mi?).

Majd visszajön fésűvel a kezében, hátranyalttá varázsolt frizkóval és leül a székébe MEGEBÉDELNI!

Érted bazmeg? Érted fiszem-faszom kökénycsuklya!

Akkor nézzük át:

Reggel bejött, megebédelt, eltűnt, majd visszajött dél-egy körül, hogy MEGEBÉDELJEN. Oké-oké. Megebédel Pincsipali, körül-belül egy órán át. Nem vészes idő, általában az emberek kétszer annyi ideig ebédelnek, mint reggeliznek. Nála ez egyenlő hosszúságú időt emészt fel. Na, de, ami utána jön!

Fogja… érted fogja és kezébe rántja a telefont (pontosabban egy királykékszínű tabletet) és viberen elkezd köbö’ félórán át trécselni. Tényleg… hány óra is van? Fél három! Fél három és még baszott bekapcsolni a méregdrága gépét, amelyet neki, ennek a pöcsnek finanszíroz a ZTREWQ KFT. Nekem meg baszik. Saját kibaszott LLED laptoppal dolgozom, amelyhez van egy fos egerem, ami szintúgy hazulról vándorol be velem minden reggel.

Pincsipali ezek után pedig fogja magát és végleg elköszön, majd másnap újra megismétli mindezt. 

CONGRACZ!

Következő bemutatnivaló delikvensünk Eperpalánta (szintúgy nem nevezném nevén), aki egy zsémbes, szemüveges, lila hajú, hosszú körmű picsa. Na, ő dolgozik – legalábbis ő nyomkodja a gépet, ellenben Pincsipalival -, de többet füstöl, mint nyolc gyárkémény egy nap alatt.

Eperpalánta a cuki neon zöld színű telókájával összeinvitálja a dohányzó csapatkát, és természetesen a már említett Arcocskát is magával rángatja.

Az iroda perpillanat majdnem, hogy üres, de rajtam kívül egy normális dolgozó, Muzsikarcsi (nevét a fülhallgatónak köszönheti, mely állandóan a fülében pihen), aki mindig csöndben van és zenét hallgat.

Visszatérve Eperpalántára és Arcocskára – nameg’ a beinvitált Szöszkefaszra, Kancsapincsire, Dobbantóra, Szakállaurára, Szalmahajekre, Lilannára, és Hústoronyra – már tíz, vagy húsz perce kéményt állnak odalent.

            Nem azt mondom, tök jól elvagyok nélkülük, de az felháborító, hogy mikor belépnek az ajtón szándékosan, méregetve a monitoromat ellenőrzik azt, hogy én mit is művelek az én cuki fekete LLED netbukkomon.

Na, de megyek, mert vár az ebéd, meg a cigaretta…ű (mielőtt kombináczió merülne fel hozzátartózóim, rokonaim illetve kedves Liliomom fejében, megnyugtatok mindenkit ki kombinál, nem dohányzik az igazi elkövetője e cikknek - a szerk.)

…

Ez egyébként egy 4900 forintot érő cikk, ha persze hét órán át írom meg 700 forintos órabér mellet. Ebből persze vonjunk le mindenféle szaros adót, így végül nettó 2744 forintot zsebre rakhatok ezért az irományért. Hát nem felemelő érzés, ha az ember szar a munkahelyére, és helyette valami olyat csinál, ami nem a munkája és azért pénzt kap?

Például, ha most én kiverném a pöcsöm… jó tegyük fel megvagyok vele tíz perc alatt, akkor kapok érte 65 forintot.

Vagy, még például fizetik az ebédem! Mekkora zsír hely az, ahol kifizetik azt, hogy zabálok egy órán át. Ismét 392 forint a zsebbe és még nem csináltam semmit.

Eddig van 3201 forintom és még csak megírtam egy szaros cikket, kivertem és ebédeltem.

            Na, most lementem egy kávéért, telefonáltam apummal, beszéltem édes anyukámmal körül-belül egy óra alatt elintéztem, ez ismét 392 forint.

Jó –jó néha dolgozom rendesen is.

Kivéve, amikor nem.

És én ilyen kivételes fazon vagyok.

Tehát az élet szép, az LTR kettő.

                                                                                                  Hanyag-Báró Krisztián Péter

                                                                                                         író
                    (jelenleg a ZTREWQ KFT. dolgozója, de nem sokáig bazmeg’, mert kibírhatatlan)

És végül egy videó, ami szintén ezekben az elviselhető gondolatmenetű napokban készült. A kisfilm – animációs film főszereplője Pál Czika, aki hatalmas unatkozásaiban - melyet a kezdőkép egy angol „I’m so bored…” beszédburokkal jól szimbolizál – feléledve a nagy semmittevésből rájön, hogy hol is van. Ekkor menekülőre fogja, majd a Főnök, hatalmas, erős kezével lecsap rá, összegyűri, végül nyugodt, megfontolt mozdulattal az asztalhoz vágja, mondván, hogy „maradsz a seggeden”.

Most, hogy ismertettem miről is szól… már annyira nem is fontos megtekinteni!

Kérlek, hagyd el a terepet!

NE KATTINCS A VIDEÓRA!

Felhajtóerőszak VI. - Deformáció

Nagy Márk Ádám

Felhajtóerőszak VI.

Deformáció

Abban a pillanatban rugaszkodtam el a tanári bástyámtól, ahogy betipegett az anyuka, majd vállára támasztva karomat, kikísértem.

’Hölgyem! Marshall vagyok, az osztály – kissé elnevettem magam – legféltettebb fizikatanára.

’Bocsánat, hogy megkérdezem, de az ön lánya ott be… - majd vigyorogva bólogatott Leventessy kisasszony - … értem. Ez jó, tehát akkor azt is vágja, hogy nem igazán lehet… szóval maga az anyuka, és hozzátartozó… - kerestem a szavakat – nem taníthatja.

’De kérem, uram. Isten őrizz, hogy én tanítsam a lányomat! Elég napi tíz… tizenegy órában elviselni… - elnevette magát a kedves – ne értsen félre, én szeretem őt, de most gondoljon bele a helyzetbe! … Napi tíz plusz még mit tudjam én’ hány óra? Na, nem! – nyújtotta el a középső magas magánhangzót.

’Ó! – könnyebbültem meg – Én… bocsánat, hogy így magára támadtam. Öröm tanítani a lányát! Csak féltem a pozícióm. – bután, a lábamat nézegetve elnevettem magam.

’Ne aggódjon. Taníthatja egészen az érettségiig. – kuncogott végül.

’Egyébként mesélt Önről… - néhány hallgatag szekundom után feltámadott.

’E-e-egészen pontosan… szabad megkérdeznem, hogy mit? – ijedtem meg, majd hazudtam – tudja, kicsit pletykás vagyok. Meg aztán’ rólam van szó.

’Aj! Nem hinném, hogy ez helyénvaló… Mégiscsak a lányom, és nem akarok róla… szóval… igazából nem ő maga mondta.

’Hát, akkor? – nem értettem már semmit.

’Kinyitottam végül is papírra vetett elméjének összes gondolatát…

Baszki. Na, ne!

Hirtelen köhintettem egyet, a végét megspékelve néhány oktávval a magasba.

’Ó, igen? Gondolom, utál… minden rossznak leír, nem tetszését fejezi ki a tantárgyam iránt… persze-persze ezt már tudom, megszoktam. De nem haragszom meg érte, borítsunk fátyla…

’Nem erről van szó. Azt hiszem… - habozott s közben talpával próbálta lejjebb toporogni a föld szintjét – bírja magát…

’Ó… na, ez remek. Oké, király. Szerintem inkább jobb lesz, ha most visszamegyünk, úgy is tézé’ van meg egyéb… - szakított félbe ismét.

’Kicsit talán több annál… - szégyenkezésből hamar váltott mérges, dühhel teli remegéssel megspékelt fenyegető stílusba – Ugye tudja, hogy felfogom jelenteni? Maga perverz, pedofil… - közben már a nyelvét fogai rugdosták idegességében – Undorító féreg!

Az utolsó szó kimondásával teljes erejéből, két kézzel lökött neki a terem ajtajának, majd bokszerként érzett kézközépcsontjait, üvöltő torkával belemélyítette arcom egészen az ajtó érdes bordázatú fafelületéig…