Noblesse oblige?

Nagy Márk Ádám

Noblesse oblige?

Mi az, hogy a rang kötelez?
Miért van felső es alsó?
A rang mely rang alantját köti…
Kihasználja, pórias mód aláveti…

Miért teszünk különbséget,
Ha mégis mindenki egyforma?
A rang csak rasszista jellem…
Rangnak rangja egymás ellen.

Lyány vagy fiú? Érdemes a kérdés?
Egymásnak heteroi, mégis egyformák.
Különbséget tenni értelmetlen…
A táj akkor is az ha rágott vagy kietlen.

A homo sapiens sapiens csak emlős.
Az erectus felsőbb utódja.
Oly vagy ember, mint a medve csak ő nem beszél.
Vaj megérted, ha ő neked a szembeszél?

Durva vagy társadalom...
Egy nagy, ártalmas sznob halom…
Nem vagy itt jó helyen..
Talán nem ide kellett születnem.

Budapest, 2013. szeptember 17.

Elszakított jellem

Nagy Márk Ádám

Elszakított jellem

1996. július 5.

Egy órája kettőt vert a mutató,

Egy helyett már ketten sírnak.

Egy vágás, egy pillanat, mely nem mulattató,

Mert elszakadtunk, mint az órarugó.

Elszakadt, de így szállott közelebb,

Mert kiesett, de új csomóval szorosabb lett.

S lángoló, még véres folyó kényesebb,

mely végén apadva kényelmesebb.

1999

Jellemem, személyem a folyóval robog.

Hajam hiába lobog, gyorsabb nálam,

Mert ősöm ki rajta zokog,

Hiába, mert a tutaj tovább totyog.

Elhagyott s többé vissza nem nyerem,

Hiába húzza szülejem.

Ütött az óra, nincs kegyelem.

Nincs már többé szép jellemem.

2013

Tutaj- zúzta víz mutatja hiányát,

Mely vonalaim sűrű kitöltője,

Testem tagadja énem minden gondolatát.

Tényleg nem lelhetem már tutaját?

Akármerre, föl vagy le, csak úsznék!

Keresném, és fel nem adnám!

Ha az kéne, órákat is zúznék!

Bárcsak végre először, újra rajta lehetnék!

2003

Tutajomnak továbbrontója édes vérem Te vagy!

Tudom, furdal, de megérdemled!

Mindaz, mi most van, hibája Te vagy!

Mikor azt mondtad, hogy főnököm az agy.

Bántottál! Tutajomat tovább verted…

Rontottál! Az egészen csak rontottál…

Verted Őt! Lelkem tükre törve szenved,

De te tettél rá…, nem is kerested…

2007

Már elúszott, de még mindig bántja.

Van, aki újra, többet, nagyobbat ver.

Kérdem én: Sajnálja?

Nem! Fogat nyomva csak tovább csinálja…

Rúgja, tépi, sőt még fel is gyújtja…

Ront még rajta, de nem is bánja.

Lejjebb… lejjebb a Föld alá vájja.

Az esélyét csak tovább, mélyebbre ássa.

2011

Nehéz eltűrni, ha látod, mit csinál,

Hang nélkül, de néha jobb a zár,

Mert remegő testem kihág,

Újabb rontóm keményen nekivág.

2013. április 2.

Van egy hely, egy menedék.

Mely kárpótol, mely vigaszt nyújt nekem.

Hatalom a benne dobbanó kedvesség,

Kedvesem a tutajomnak segítség.

Megismertél, most már tudod mi a baj…

Maradj, ne menj s gyere velem!

Te vagy az én egyetlen kegyelmem…

Az egész jellemtelen életemben.

Budapest, 2013. szeptember 15.